Érezted-e valaha, hogy akkor számítasz jónak, ha valamiben különleges vagy? Feszélyezett-e, hogy a kinézeted, az életviteled, a környezeted “csupán” átlagos?
Jó-jó, de mi számít különlegesnek? A “trendiség”, vagy valami olyan képesség, amit csak kevesek birtokolnak, vagy mi az a dolog, ami büszkeséggel tölt el?
Bármerre nézek, azt látom, hogy rengeteg depressziós ember – többségében nő – jár-kel az utcákon, akik meg akarnak felelni azoknak az elvárásoknak, amit a külvilág, illetve a mikrokörnyezetük támaszt velük szemben. Illetve ők úgy érzik, szorításban élnek, mert az óriásplakátokon, az újságokban, a tévében olyan mintákat mutatnak, ami józan ésszel teljesíthetetlen, illetve csak részben az. Ezt agyunkkal tudjuk is, no meg ha jobban körülnézünk az utcák mégiscsak átlagemberekkel vannak tele.
Anyáink, nagyanyáink generációjának valószínűleg csekély frusztrációt okozott, hogy Tyereskova milyen kivételezett nő, és valószínűleg Marilyn Monroe-t, vagy a többi akkori sztárt is úgy kezelték, hogy igen, ők gyönyörűek, de ez az ő nagy szerencséjük. Utánozták a sztárokat a hölgyek, de valószínűleg keveseket döntött mély szomorúságba, hogy ők nem ilyen adottságokkal születtek. Akkor talán még nem sugalmazták minden háziasszonynak, hogy egy személyben legyen a végzet asszonya, a karrierjét csodásan felépítő munkatárs, mintaanya, isteni háziasszony, aki 20 perc alatt kanyarít egy három fogásos toszkán vacsorát, alakját, egészségét őrző sportos nő, a társasági ember, a diplomagyűjtő, több nyelven beszélő, szinte minden témához hozzászólni tudó roppant intelligens társ – biztosan kihagytam még néhányat a szupernő imidzsből…
A nők (és szerintem a férfiak közül is elég sokan) igyekeznek erejükön felül tejesíteni, mert a médiában gyakran elérhetetlen, és erősen eltorzított példaképeket állítanak elénk. A hét hónapos terhesen hegyre felkerékpározó kismama idealizálása, az óriásplakátokról kb. 16 éves szép fehérneműben feszítő retusált álomnő, a minden gyerekére nagy gonddal odafigyelni tudó családanya, aki naponta friss sütivel várja haza övéit, a csodásan ápolt, kisportolt dolgozó nő, a legújabb divat szerint öltözve… S miközben tudjuk az agyunkkal, hogy nem lehetünk “foglalkozás-szerűen” ápoltak, mert ha összeadjuk a fodrászra, kozmetikusra, kéz- és lábápolásra, sportolásra, napi szintű ideális testápolásra fordított időt és pénzt, akkor szembesülünk azzal, hogy bizony válogatni kell közülük, mert mindenre nem jut!
Csak eközben a férjek, párok hazafelé jövet ezeket az idealizált képet mutató óriásplakátokat látják, a magazinok címlapjáról sem a lebüfizett mackóruhás anyuka képe köszön vissza, valamint a tévéreklámokban is “sterilen friss” háziasszonyok osztják a tanácsokat takarításhoz. Vajon mekkora ellentmondás van a valóság és a vágyott kép között? Mennyire hat ez ránk? Könnyen elengedjük, feladjuk , hogy magunk is a különlegesek közé tartozzunk, hiszen azzal mekkora megbecsülés, csodálat vesz körül kicsiny környezetünkben, hogy a mi zserbónknak párja nincs, vagy szép pulóvert tudunk kötni. A lányaink, fiaink, férjeink büszkén mesélik-e, milyen jók vagyunk ettől? Esetleg ők megbecsülnek érte, csak magunknak állítjuk fel túl magasra a mércét, mert nem szeretnénk messze az álomnők mögött kullogni?
No, és a férfiak??? Lenint nem sokan irigyelték talán, de mi van George Clooney-val, Brad Pitt-tel? Valószínűleg a férfiemberek sem maradtak immúnisak a médiahatással szemben, de talán kevesebb a megfelelési kényszerrel “szerelt” férfi, mint nő.
Ki szeretne átlagos maradni ma? Nyomaszt-e az átlagosság érzete, vagy törekszel kilépni a tömegből?
Az átlagos alulértékeltsége, avagy a különlegesség misztifikálása
Valóban ekkora ellentét feszül mindenkor a két jelző között? vagy csupán Éva savanyú almába harapott, mitől a megfelelés kényszer lételemévé vált? vagy fogjuk rá a kígyó hipnotikus erejére ..de nem akarom bántani Ádám Oldalbordáját, vajon ki kell-e élezni ennyire a dolgot? vagy belátni, hogy fogyasztói társadalmunk – sajnos – még magunkból is terméket csinált. Az eladásra kínált mosogatószer is a „sterilen friss” háziasszonnyal kelendőbb vagy a háromfogásos toszkán vacsora félkész alapanyaga is mesterszakácsnővel hitelesebb/ízletesebb, ezáltal könnyebben eladható. Mindez mennyire hat a gyengébb nemre? 110%-ban! Mit lát ebből a férfi? A toszkán vacsora láttán az ételre fókuszálva megnyalja a szája szélét és vágyakozni kezd utána, hogy milyen jó lenne aznap esti vacsoraként (elsősorban nem a szakácsnő képességein morfondírozva). Mosogatószer/mosópor márkákban valljuk meg, nem járatos szegény Ádámunk, így koncentrációja kerek 1 tized másodperc alatt téved a reklámban sokszor lenge öltözetű „mosónőre”, mint „desszertre” a toszkán vacsora után ..de bármilyen terméket/szolgáltatást említhetnénk a kétes példát prezentáló Éva körítésében, mindre igaz lenne, hogy a célközönség maga Éva lenne. Ádám mit tesz eközben? Huncutul mosolyogva szemléli Évájának „erőfeszítéseit”, mert a szitán átlát – Ő pontosan ismeri a kígyót – s csak akkor emeli kritikus szólásra a száját, ha az értékrendek irracionális felborultát látja otthon… ..mert elismeri Évája hétköznapi „robotját”, értékeli a mókuskerékben való jártasságát, csodálja anyuka szerepét (lebüfizett pólójában is), örül szakácsnői babérjainak és vágyakozik este vad nimfája után
..persze az arányok mindig fontosak, s azok sosem egyenlők a felsoroltak között
Mi az, hogy átlagos?
Amennyire átlagosak a média által közvetített eszményeket nem követők, ugyan annyira átlagosak azok, akik követik a „trendet”. Ha azt mondom, Cosmo-girl, akkor mi jut eszedbe? Nem egy átlag-cosmo-csaj? Ők miben különböznek egymástól? Ez nem átlagos?
És igen, ilyen értelemben átlagosak azok is, akik (csak) igyekeznek megfelelni ezeknek a trendeknek. Az lehet tehát átlagos, aki a külső elvárásoknak akar megfelelni, és nem magára és szűk környezetére figyel.
Ha valaki képes a saját útját követni, eldönteni, hogy mi az, ami neki jó, és képes rálátni saját magára (ez persze nem kis feladat), véleményében és tetteiben következetes, az már egyéniség, és ez az, aminek a birtokában senki sem lehet átlagos.
Ha csak egyszer is belegondolunk abba naponta, hogy mi a fenét keresünk is itt a világon, akkor a legújabb szempillaspirál és fogyasztó-kezelés teljesen nevetségessé válik. Hajrá!
:))))
Itt a gond, hogy ezzel foglalkozunk 🙂 Le kéne… 🙂
Igen, igen, igen… ha azt mondom, hogy az emberek extra nagy többsége be van húzva ebbe a világba? Akkor elhiszed? 🙂